Menü

Kategóriák


Minden címke 86



Mutasd az összes cikket...

Melyik zuhanytípust válasszam?

A vélemények megoszlanak afelől, hogy fürdeni vagy zuhanyozni jobb. Mi nem is szeretnénk ebben állást foglalni, hiszen mindkettő nagyon kellemes tud lenni. Számos ember teszi le a voksát a zuhanyzás mellett, hiszen általa rengeteg vizet megspórolhat, de nem csak ez az érv szól a zuhany használata mellett.

Mi lehetne kellemesebb például a reggeli készülődés során mint egy gyors, frissítő zuhany? A zuhanyzás által bámulatos módon felfrissül a vérkeringésünk amely nagyon jót tesz az egészségünknek és a bőrünknek is.

Azt is fontos megemlíteni, hogy a zuhanyzók jóval kisebb helyet foglalnak a kádakhoz képest, így akiknek kis hely áll rendelkezésükre, előnyösebb lehet ez a megoldás. Szerencsére, már nagyon igényesen megtervezett és kivitelezett zuhanyzók állnak rendelkezésünkre, így több lehetőség is kínálkozik amelyek közül választani lehet, legyen az egyedileg megtervezett vagy előre gyártott.

Következő cikkünkben ezeket szeretnénk bemutatni.

Épített zuhany

Manapság nagyon népszerűek az épített zuhanyok, hiszen nagyon látványos megoldásokat lehet létrehozni, amelyeknek csak a kreativitásunk szab határt. Nem kell ragaszkodni a szabvány méretekhez és formákhoz és a burkolás terén is rengeteg lehetőség áll rendelkezésünkre. Ha az ízlésünknek úgy felel meg, bármilyen rendhagyó formát kialakítódtunk, lehet ívelt, négyszögletes, vagy lekerekített. Burkolhatjuk csempével, mozaikkal de nagyon népszerűek az üvegfalat használó megoldások is. Az egyedileg megtervezett épített zuhanyzók, nagyon látványos elemei lehetnek fürdőszobánknak, így különösen kedvezőek azok számára, akik a nem mindennapi megoldásokat kedvelik.

Tekintse meg zuhanyajtó kínálatunkat!

 

                                       

Zuhanykabin

Különösen a kicsi fürdőszobával rendelkezőkre jellemző az, hogy a fürdőkádat zuhanykabinra cserélik le amikor lakásfelújításra kerül a sor. A zuhanykabin használata kétség kívül a leg helytakarékosabb megoldások egyike. Emellett még nagyon nagy előnye az, hogy a használata nagyon kényelmes lehet, különösen az idősebbek számára, akiknek sokszor már nehézséget okozhat a kádba való beszállás, vagy kiszállás. Akár mozgássérültek is tudják akadálymentesen használni. Beépítése egyszerű, nem igényel semmilyen különleges előkészítést vagy tervezést, mégis meghatározó eleme lehet fürdőszobánknak hiszen már nagyon dizájnos megoldások közül választhatnak az érdeklődők. Ha egy igényesen megtervezett jó minőségű zuhanykabint sikerül választanunk, bámulatos módon megnövelhetjük a fürdőszobánkban levő teret, így további hely szabadulhat fel ahol esetleg polcokat vagy szekrényeket helyezhetünk el.

Tekintse meg szögletes zuhanykabin kínálatunkat!

Tekintse meg íves zuhanykabin kínálatunkat!

           

 Zuhanyfal

 A zuhanyfal egy nagyon költséghatékony megoldás, de esztétikailag is szép látványt nyújt, hiszen nagy üvegfelület kerül felhasználásra így a modern stílust kedvelők körében ez igen népszerűnek számít. A lényege az, hogy a zuhanytér egyik oldala nyitott, így a beépítése kis munka és alapanyag felhasználásával is könnyen megoldható. Aki ezt a fajta megoldást választja, annak mindenképpen gondolnia kell arra, hogy a víz elfolyásához szükséges lejtést kialakítsa, amennyiben nem használ zuhanytálcát. Nagyon hasznos még a küszöb kialakítása is, a víz elfolyásának megakadályozása érdekében. Rengetegféle üveg közül lehet választani, így egy rendkívül mutatós zuhanyzót lehet kialakítani alacsony költségen.

Tekintse meg zuhanyfal kínálatunkat!

 

 Képek forrása: Pinterest